Az egészségügyi ellátás finanszírozása hazánkban központilag történik részben a foglalkoztatók és foglalkoztatottak által befizetett egészségügyi hozzájárulásból. A finanszírozás alapja az elvégzett kezelés és egészségügyi szolgáltatás, amelyeknek az értékét egy központilag szabályzott pontrendszer alapján számítják ki. Fontos tehát tudni, hogy egy adott intézmény milyen tevékenységet, kezelést végez, és ezt az információt több szempontból is elemezni lehessen.
(A videó lejátszásához a telefonmodemnél gyorsabb internetkapcsolat és friss flash-lejátszó szükséges. Kapcsolja be a hangszórókat, vigye a kurzort a tv-képernyő fölé és kattintson a bal alsó sarokban megjelenő lejátszás-gombra!)
A kórházi informatikai rendszerek bevezetését ez a finanszírozással összefüggő feladat egész bizonyosan siettette. Persze számos más segítséget is nyújt: a kezelő orvos azonnal láthatja a beteg kórtörténetét, leleteit, össze tudja azokat hasonlítani korábbiakkal. Meggyorsítja a diagnosztizálást, támogatja a kezelést, javaslatokat adhat. A képalkotó eljárások (röntgen vizsgálatok, ultrahang, izotóp eloszlás elemzése, és sok más olyan eljárás, amely valamilyen képet szolgáltat) legtöbbje létre sem jöhetett volna az informatika segítsége nélkül. Ezeknek a vizsgálatoknak az eredményét a kezelő orvos szinte azonnal, a vizsgálatot követően láthatja, konzultálhat a felvételt készítő szakorvossal. De vajon mi a helyzet akkor, ha olyan szakértőt kell bevonni, aki valamely távoli kórházban dolgozik. Az a konzultáció a múlté, amikor a konzultációt végző orvosok körülállják a beteget, és kórlapját, leleteit, röntgen felvételeit nézegetik, és jutna valamilyen döntésre. Az elektronikus információ gyorsan továbbítható, és a konzultációt végző orvos a világ bármely pontján lehet – a szomszéd épületben, vagy egy másik földrészen. Az ilyen típusú információtovábbítást az egészségügyi rendszerek standardizálása tette lehetővé, amelyet legtöbb informatikai rendszer követ, és ami lehetővé teszi, hogy az információ kiléphessen egy adott intézményből.